Kawasaki Élmény - Az eddigi legszebb túrám

2011.02.22. 16:21 | Vendég Kawás

Kawasakis Játékunkra érkezett ERikk írása, egy emlékezetes Kawás élményéről.

"Sziasztok!
Erik vagyok Szegedről. Sokat gondolkoztam, hogy írjak-e, mert nem tudok valami jól fogalmazni, de úgy döntöttem, hogy írok, mert nem veszíthetek vele semmit.

Első Kawasakis élményem apukám Kawasakijával volt. 9 éves voltam mikor vett egy Kawasaki Gpz 400R-t. Ekkor kezdődött minden, ekkor döntöttem el, hogy motorozni fogok. Sokat motoroztam utasként, apukám mögött, majd 14 éves koromban vizsgáztam segédmotorra. Négy évig motoroztam 50cc alatt, majd rádobtunk egy nullát a végére :).

2009. márciusában egy hétvégén került sor a nagy találkozóra. Elutaztunk Szegedről Mórra, ahol találkoztam életem nagy szerelmével, egy 1996 Kawasaki Gpz 500s-sel. A látvány, amikor megláttam lenyűgözött, majd mikor beindították, a hangja magával ragadott. Mint akkor kiderült ez egy előre pontosan megszervezett "találkozó" volt, a motor már ki volt fizetve, csak haza kellett hozni.

Így lettem én Kawasakis. Aznap vezettem először, ( még jogosítvány nélkül egy magánúton) . Az ereje, a dinamikája, és a lendület, ami benne van lenyűgözött, egy kis méregzsák, de akkora élvezetet nyújt a vezetése...

Ahhoz viszont, hogy vezethessem meg érvényes jogosítványt kellett szereznem. Körülbelül két és fél hónap múlva sikeresen letettem az A korlátozott jogosítványt, és ettől kezdve nem lett volna megállás, de, (mert mindig van egy de)...

Öt nappal a jogosítvány megszerzése után, még nem volt sok tapasztalatom, és a motort sem tiszteltem eléggé. És egy hozzánk közeli kanyarban, ahol már nagyon sokan másik is, én is elszálltam. Én megúsztam egy kéztöréssel, de a motornak az eleje csúnyán összetört.

Közel 2 hónapot hagytam ki a motoros szezonból, viszont ezzel az eséssel megtanultam tisztelni a motort, és azt is megtudtam, hogy én sem vagyok kivétel a fizika törvényei alól, akkor sem, ha az élet egyik legszebb dolgát művelem :).

Miután a motort visszakaptam a szervizből (ez körülbelül augusztus eleje lehetett) került sor életem egyik legmeghatározóbb élményére. Miután sokat motoroztam a környéken, és gyakoroltam, augusztus utolsó hetében indultunk egy nagy apa-fia motoros túrára. A túra alatt érintettük a Bakonyt, ahol 2 napot motoroztunk és Ausztriát is útba ejtettük. A Bakonyban meglátogattuk a volt Orosz radarállomást, ahova egy nagyon izgalmas út vezet fel, tele kavicsfelszóródásokkal, de egy Kawasakinak ez nem akadály, esetleg nekem lehetett volna az.

Majd az Ausztria felé vezető úton felmentünk a Somló hegyre, ahol nagyon hasznosnak bizonyult a segédmotoron szerzett endurós tapasztalatom, habár sportmotorral még nem csináltam ilyesmit. A felfelé vezető meredek földúton is gond nélkül felment a Kawasakim. Ekkor már nyílegyenes út vezetett Bozsokba, ami egy nagyon barátságos kis falú közel a határhoz. Itt szálltunk meg, ahonnan kiindulva két felejthetetlen napot motoroztunk az ausztriai szerpentineken.

A első nap Mariazell volt az úti cél, ami a motorosok egyik Mekkája. Az oda vezető hosszú úton, és a visszafelé vezető úton nagyon sok tapasztalatot szereztem, és még több gyönyörű élménnyel gazdagodtam. A szerpentinek, a táj a csörgedező patakokkal, és a sziklákkal tűzdelt hegyoldalakkal egyszerűen lenyűgöző volt. Mindenfele motorosokat láttunk, akik élvezik a szerpentinek nyújtotta csodálatos élményeket.
Az egész olyan volt, mint egy álom, de egyszer minden álom véget ér.
Így lettem én Kawasakis, és ez volt életem eddigi legszebb túrája.
Kawasakim az óta is jó egészségnek örül, és velem együtt várja a tavaszt. :)
Széles utat mindenkinek!!!

 

Ha tetszett az élménybeszámoló nyomj egy Tetszik-et és oszd meg barátaiddal is.
Ha kedvet kaptál írd meg (blog@kawasaki.hu) a saját Kawás élményedet és már is a Tied egy 25%-os kedvezményt adó Kawasaki Szerviz Kártya.

A bejegyzés trackback címe:

https://kawa.blog.hu/api/trackback/id/tr332680973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

KX 2012!

Kawasaki a Facebookon

Kawasaki a Twitteren

Friss topikok

Címkék

2011 (33) élmény (22) energy (2) er 6n design verseny (17) esti motorozás (4) expo és börze (6) facebook (20) felmérés (2) film (14) girl (2) hírek (1) interjú (1) játék (26) kawa (16) kawasaki (89) khi (3) kimi (1) kx (9) lime party (5) modellek (18) monster (2) múzeum (5) mx (9) nasa (1) nextninja (6) ninja (21) räikkönen (1) ruházat (1) social media (27) superbike (8) szupersport (4) teszt (1) tom sykes (2) tudtad? (14) újdonság (2) vermuelen (1) versenysport (19) villopoto (2) wsbk (17) z (5) z1000sx (1) z750 (1) z750r (1) zx 10r (10) zx 6r (3) zx kupa (9) zzr (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása