Kawasaki Élmény - Saját motor teszt-Kawasaki ER-6f.

2011.02.22. 23:09 | Vendég Kawás

Kawasakis Játékunkra érkezett Zöld Piszok tesztje saját motorjáról.

 

"A kezdet! Kawasaki ER-6f

Szóval kezdjük az elején de ne a kerék feltalálójával mert neki is annyi ideje volt, hogy ráért volna a hiperhajtóművet is feltalálni mivel utólag minden találmány egyszerű! De ne is a motor elejénél mert ott még nem tartunk!

Szóval a motoros múltamról annyit, hogy már ovis koromban kapcsolatba hozták a nevem és a fejem egy piros cetkával ami elcsapott de később mégis ültem rajta a rehabilitáció keretében! A lényeg, hogy nekem is (mint minden valamirevaló motorosnak) előbb volt motrom, mint jogsim! Noha ezt nem tartom követendő példának de éppen ezért nem is ítélem el!

Amikor megvettem életem értelmét, Zöld Sárkány-t akkor még azt hittem, hogy tudok motorozni mivel az emzét már úgymond kimotoroztam!


Csak úgy mellékesen megjegyzem a lányoknak akik már nagy (600-as) vassal nyomják az utakon és éppen annak hisznek aki olyat mond ami éppen teccik nekik, hogy tudásilag még az emzé is sok nekik! Szóval én is azt hittem, hogy kinőttem az emzét! 
Még szerencse, hogy volt a bejáratás időszaka ahol meg volt határozva, hogy max 4000 rpm az első 800 km-en! Ekkor a kawa végsebessége kb 90 km/h!

Tehát mentem a motorért emzével, ott letámasztottam azzal a felkiáltással, hogy majd jövök érte valamikor és felpattantam Zöld Sárkányra-ra és uzsgyi! (csak megjegyzem, hogy először ültem rajta, se próbakör se semmi). Itt az elején mindjárt be is kakiltam majdnem, mert azért mégsem kellett volna ugyanolyan gázadással indulni mint az emzével!
Aztán 1 sec után ismét majdnem bekakiltam mert a féket sem kellett volna annyira meghúzni! 

Szóval vettem 1 mély levegőt az első eltöltött 2 méter után és roppant óvatosan, mint aki élősszőr ül motoron, kikanyarodtam a főútra és óvatosan hazaporoszkáltam!
Megjegyzem akkor Ő még egy frissen befogott Sárkány volt és még nem szokta meg, hogy ül rajta valaki!

Tehát szép lassan elkezdtünk összebarátkozni és nem forgattam 4000 fölé (szándékosan, max véletlenül de akkor is 6000 alatt maradt) és rájöttem, hogy a 90 km/h is gyors ha hamar érem el! Szorgalmasan gyűjtöttem bele a km-eket, akkor még volt pénzem benzinre és spanyolból hoztam bele az olajat!

Na bevezetésnek ennyit!
Amit tudni kell róla, hogy nem kezdőknek való, akármit is írnak a "szak" újságírók, tudom nekik az nem motor, ami 1000 ccm alatt van!
Ezt a motort kimotorozni csak a ringen lehet és ott is nagyon nagy tudás kell hozzá amit én (hála a Kawasaki hazai forgalmazójának) igyekszem is összekaparni!

  • A motor maga viszonylag egyszerű, csak a hátsó rugóstag előfeszítése állítható, lóerőben nincs hiány, forgatónyomatékból meg többlet van!
  • Valakit zavar a tükör elhelyezése, szerintem ha máshol lenne, akkor nem lehetne vele a sorok között menni! 
  • Az első ülés kényelmes, hátul meg szeretnek a lányok ülni! (1 kivételével de ő 100 kg felett volt).
  • A fék hibátlan, ezt a ringen lehet igazán megfigyelni mert én még a gázt húzom amikor mások már javában fékeznek! Persze néha kimegyek a bukótérbe az igaz! 
  • A szélvédelme több mint jó, szinte tökéletes erősen autópályás tempóban sem megy a fogyasztás 5 liter fölé (4,7) városban 4,3 liter 95-ös 100 km-re! A ringen sem tapasztaltam növekedést!
  • Ergonómiája nekem tökéletes, minden kézre esik és minden műszert jól látni, szerencsére ezen még analóg (mutatós) műszerek vannak ami nekem jobban is tetszik mint a digitális kütyük! Olyan medmexes!
  • A sebesség váltó zajos és darabos, de csak kis sebességnél, amint versenytempóra kerül a sor hangtalan lesz és könnyen kapcsolható! Hát ebből látszik, hogy nem szötymörgésre tervezték!
  • Amúgy a motor magától is felgyorsul, a minap is azt vettem észre, a mutató elhagyja a 180-as számot a műszerfalon! Erőlködés nélkül!
  • A gyári hátsó gumi kicsit csúszik kanyarban, de engem nemzavar! Eddig csak álló helyben estem vele ami azért elég égő!
  • A motor karakterisztikája miatt nem ajánlom kezdőknek, kicsit olyan mint a puskaporos hordó! Egy teszt szerint 3,8 sec alatt van 100 km/h-án! Ez szerintem valós adat! Egy kezdőnek ennyi idő alatt mi megy át a fején? Max a villamos!
  • Szép hangja van gyári dobbal is!
  • Én versenyolajat használok bele (cepsa ruta 66 10w50 100% szintetikus), nem eszi meg!

Nagyon jó vele motorozni! És nagyon szép is!"

 

Ha tetszett az élménybeszámoló nyomj egy Tetszik-et és oszd meg barátaiddal is.
Ha kedvet kaptál írd meg (blog@kawasaki.hu) a saját Kawás élményedet és már is a Tied egy 25%-os kedvezményt adó Kawasaki Szerviz Kártya.

A bejegyzés trackback címe:

https://kawa.blog.hu/api/trackback/id/tr692682015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

KX 2012!

Kawasaki a Facebookon

Kawasaki a Twitteren

Friss topikok

Címkék

2011 (33) élmény (22) energy (2) er 6n design verseny (17) esti motorozás (4) expo és börze (6) facebook (20) felmérés (2) film (14) girl (2) hírek (1) interjú (1) játék (26) kawa (16) kawasaki (89) khi (3) kimi (1) kx (9) lime party (5) modellek (18) monster (2) múzeum (5) mx (9) nasa (1) nextninja (6) ninja (21) räikkönen (1) ruházat (1) social media (27) superbike (8) szupersport (4) teszt (1) tom sykes (2) tudtad? (14) újdonság (2) vermuelen (1) versenysport (19) villopoto (2) wsbk (17) z (5) z1000sx (1) z750 (1) z750r (1) zx 10r (10) zx 6r (3) zx kupa (9) zzr (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása