Márkák Harca - Kawasaki sikerek
A Márkák Harca beszámolót a központi oldalon olvashatjátok. Ahhoz kapcsolódóan íme két videó:
A 600-as kategória rajtja. Élről Kurta Jani indulhatott, de érdemes figyelni a harmadik sort, ahol Bayer 'Crazy Joe' Attila remekül kapja el a rajtot.
és az 1000-sek, ahol Kis Viki a 2. helyről rajtol, de már elsőként fordult és elég egyértelműen jelezte szándékait.
A Márkák Harca
A ZX Kupa véget ért, de lesz még verseny.
Most hétvégén rendezik ugyanis a Márkák Harcát, vagyis a négy japán márka által rendezett amatőr versenysorozatok legjobbjainak az összecsapását. Ezt a versenyt is - mit ahogy a márka kupákat is - a Road and Ride szervezi.
Érdekes és reméljük, hogy izgalmas versenyre számíthatunk, hiszen most ismeretlenek csapnak össze egymással.A márkatársakat ugyanis ki lehet ismerni az 5 forduló alatt és nagyjából tudják is a versenyzők, hogy ki miben és melyik szakaszon erős, de a többi versenyzővel eddig valószínűleg nem foglalkoztak. Most azért biztos vagyok benne, hogy ha mást nem, de az eddigi versenyek időeredményeit átnézik, esetleg a videó összefoglalót, hogy tudják ki rajtol jól.
Minden bizonnyal a mezőny is sokkal sűrűbb lesz, hiszen itt csak a márka kupák legjobb 10-10 helyezettje indulhat. A Kawások készen állnak és reméljük, hogy sikeresen szerepelnek a szombati versenyen.
A versenypálya hangulatát valamelyest visszaadják a képek és videók, de a verseny, a hangulat élőben az igazi. Most is várunk Mindenkit a Kawasaki boxoknál, ahol közelről meg lehet nézni a motorokat, beszélgetni lehet a versenyzőkkel - persze nem a rajt előtti pillanatokban - és a monitoron folyamatosan nyomon lehet követni az időeredményeket.
Ráadásul ugyanekkor rendezik az Országos Bajnokságot, valamint a Dunlop Trophy és a MAMS Női Kupa futamát, ahol elindul a ZX Kupa egyetlen női versenyzője, az egyre jobb formába lendülő Kis Viki.
Kedvcsinálónak olvass bele a ZX Kupa eddig futamairól készült beszámolóba (ITT) vagy nézd meg a képeket (ITT), és itt van még két panoráma kép is, valamint a hétvége időterve.
Várunk Mindenkit a Kawasaki boxokban, szurkoljunk együtt!
ZX Kupa box
ZX Kupa rajtrács
Időterv:
2010. október 01. péntek - Szabadedzések
14.20 - 14.45 Márkák Harca 600
14.50 - 15.15 Márkák Harca 1000
17.00 - 17.25 Márkák Harca 600
17.30 - 17.55 Márkák Harca 1000
2010. október 2, szombat. - Időmérő edzések
11.25 - 11.55 Márkák Harca 600
12.00 - 12.40 Márkák Harca 1000
2010. október 2, szombat. -VERSENYEK
13.10 MAMS Női Kupa 8 kör
14.00 OB 125 Sport 10 kör
14.50 OB 600 12 kör
15.40 OB 750. Open 12kör
16.30 Márkák Harca 600 10 kör
17.10 Márkák Harca 1000 10 kör
Ha tetszett a cikk oszd meg ismerőseiddel. Kérdésed, észrevételed, véleményed van a blogról vagy a Kawasakiról? Kommentezz vagy írd meg: blog@kawasaki.hu
A szezon legsikeresebb versenynapja
WSBK 2010 R12 - Imola
Szombati bravúros szereplésével Tom Sykes megszerezte élete első superpole helyezését, ami egyben a Kawasaki idei első pole pozíciós helyezése is. Utoljára Fonsi Nieto 2007-ben a Lausitzringi versenyen szerzett pole pozíciót a Kawasakinak.
Bár az edzések és az időmérők alatt nedves volt a pálya, de a verseny már száraz pályán zajlott. Tom és csapata azonban nagyon jól dolgozott és a jó beállításokkal sikerült kellően kihasználniuk a pole pozíció adta előnyt.
Valljuk be ez az idény nem a Kawasaki csapatról szólt. Éppen ezért amikor nyolc körön keresztül egy Ninja ZX-10R-t láthatunk az élen, az mámorító érzéssel tölti el a Kawa rajongókat. Aztán persze a papír forma érvényesítette magát és szép sorjában átléptek Sykes-on, sőt még az utolsó kanyarban kisodródó Haslam is pont Sykes előtt tudott vissza térni a pályára, de az így elért 6. hely nagyon jó eredmény.
A második futam meg maga volt a csoda. Bár ebben csak négy körig vezette a mezőnyt de mintha egy még agresszívabb, még keményebb Sykes-ot láthattunk a pályán. Ami az első futamon sikerült Haslamnak, - hogy kanyar előtt egy kis kibillentéssel menjen el Tom mellett- az most nem jött össze Lanzi-nek. Biaggival és Checaval is felvette a kesztyűt és vissza előzte őket. Sőt szinte az egyedüli volt, aki nem csapott le kanyart, aki nem fékezte el magát. Arról nem is beszélve, hogy a rajtot mindkétszer magabiztosan elhozta.
Sykes egyre jobb formában van, hiszen már az előző németországi futamon is jól szerepelt, akkor 5. és 7. helyezést ért el. A mostani 4. helyezése nagyon komoly eredmény ebben a mezőnyben és nagyon jó érzés, hogy végre ilyen eredményekről is beszámolhatunk.
És ha belegondolok, hogy a 2011-es Ninja ZX-10R-ről azt mondják, hogy minden porcikájában jobb motor... huú de várom már a 2011-es szezont!
A sérült Chris Vermuelen-t helyettesítő Ian Lowry-nek ezen a pályán még nehezebb dolga volt és annak ellenére, hogy nagyon keményen dolgoztak lemaradt a pontszerző helyekről és a 21 körös versenyt a 17. és a 16. helyen fejezte be. Ehhez persze az is hozzá tartozik, hogy a fiatal versenyző még soha nem versenyzett ezen a pályán.
Sykes ezzel az eredményével összesítésben feljött a 14. helyre és csak három pont választja el a 13. helytől, igaz tőle is csak négy, illetve tíz ponttal van lemaradva Smrz és Lanzi. Magny-Coursban egy hasonlóan jó szerepléssel még előrébb fejezheti be a bajnokságot és utána jöhet a 2011-es Ninja ZX-10R tesztelése.
Nézd meg az Indafotó képeinket a sikeres Imola-i szereplésről.
Kérdésed, észrevételed, véleményed van a blogról vagy a Kawasakiról? Kommentezz vagy írd meg: blog@kawasaki.hu
Ninja ZX-10R teszt - 2010.09.14-15 - Valencia
A Kawasaki Racing Team 2011-es versenygépének fejlesztése újabb lépéséhez érkezetta gyors Valencia-i versenypályán, ahol is Tom Sykes és Katsuaki Fujiwara tesztelhették gyönyörű időben az új Ninja ZX-10R versenymotort.
Mivel Fujiwara tesztmotorja nemrég megérkezett Japánból a KHI-től, így most már két motorral tudott tesztelni a csapat.
A spanyol pályán kedvező feltételek voltak a tesztelésre, bár a magas hőmérséklet délutánra nehézzé – de annál kifizetődőbbé – tette a munkát. Dacára a nagyon szoros ütemtervnek az új Ninja ZX-10R gép hibátlanul teljesítette a két napot.
A második napon új verseny gumival 1,34 közepi köridőket mentek. Verseny szimulációban pedig 1,35-ös köridőkre voltak képesek. Az új vázgeometria és a Showa felfüggesztés beállításai nagyon jók lettek és a fejlesztés nagyon jó ütemben halad, bár még mindig csak az elején járnak, hiszen ez még csak a második európai tesztje volt az új modellnek. A következő tesztre a WSBK utolsó futamán, Magny-Coursban kerül sor, ami egyben az új Ninja ZX-10R első nyilvános tesztje lesz október elején.
Tom Sykes: "Nagyon pozitív teszt volt mindannyiunk számára. Bár a tesztek elején tartunk, de nagyon rendben van minden. Tudjuk, hogy hol tartunk most, és hogy hová szeretnénk eljutni, és a célunk eléréséhez a mostani állapotunk nagyon jó kiindulási pont."
Paul Risbridger, csapat főnök: "A második motor megérkezésével sikerült a két napos valenciai teszt során betervezett programot tökéletesen végig csinálnunk és már az első nap végére úgy éreztük, hogy valódi előrelépés történt az új 2011-es motoron. A csapat több geometria lehetőséget tesztelt és dolgoztunk a váz egyensúlyán is. A második nap délelőttjén pedig elértük az 1,34-es kitűzött köridőt is. Az elért eredmények rendkívül lelkesítik a fejlesztő csapatot és úgy látjuk, hogy a kitűzött menetrend szerint halad a fejlesztés."
Az eredmények biztatóak és megnézve az idei valenciai eredményeket, gyakorlatilag már most elérték a tavaszi köridőket és még csak a fejlesztés elején járnak!
Kérdésed, észrevételed, véleményed van a blogról vagy a Kawasakiról? Kommentezz vagy írd meg: blog@kawasaki.hu
Kawasaki 2011 - Z750R
A központi oldalon a jelenlegi információink alapján bemutattuk a Kawasaki első 2011-es új utcai modelljét a Z750R-t.
Blog olvasóinknak íme néhány részlet kép és egy 360°-os bemutató videó.
Az új modell minden módosítása a dinamikus hard-core motorozást szolgálja, megjelenésében a minőséget és az erőt sugározza.
És íme egy bizonyíték, hogy a Z750 R változatára nem csak Európában, hanem már Magyarországon is megjelent az igény. Ezt a modellt egy Kawasaki esti motorozáson láthattuk :).
Kawasaki Z750R - 360°
Kérdésed, észrevételed, véleményed van a blogról vagy a Kawasakiról? Kommentezz vagy írd meg: blog@kawasaki.hu