Kawasakis Játékunkra érkezett Zermeister írása, egy emlékezetes Kawás élményéről.

"A ZéXeR

- talán tanulságos -

Teljesen tipikusan kezdődött az én történetem is. Amióta az eszemet tudom imádom a guruló, benzint égető dolgokat, legyen az 4 kerekű vagy 2. Anno az autókkal kezdtem az adrenalin szintem fokozását, és utólag belegondolva ritka szerencsés vagyok, hogy úton a 26 felé már a harmadik autómat koptatom. Igen, ezt az utolsót már csak koptatom és semmi őrültséget nem teszek vele, amit az első két - természetesen sport - kocsimmal tettem.

Csak az utóbbi pár évben adódott lehetőségem arra, hogy áldozhassak némi pénzmagot a másik hobbimnak, a motorozásnak. Nem feltétlenül a "szabadság érzése" vagy más magasztos dolgok vettek rá erre, mindössze a menés szeretete, hogy mindegy hova csak guruljunk. Mindehhez persze adott volt a kocsi is, de az a dolog, hogy egy motor irányítása ha nem is nehezebb, de több felelősséggel jár, technikásabbnak és összeszedettebbnek kell lenni és izomerő is szükséges hozzá, ez mind-mind izgalmasabbá vagy ha úgy tetszik egy kellemes kihívássá tette az utat. Sokkal inkább közelebb érzed magad a vashoz, sokkal inkább Te irányítasz, mintha szervót tekergetnél a légkondis kagylóülésben. Azt majd télen, amikor a kétkerekűek pihennek.

Még motoron sem ültem életemben, amikor 8 évesen a ranglista élére szavaztuk a Kawasakit mint a "legjobb motort" a barátokkal. Mivel ilyen korban az ember még semmit nem ért a témához, abszolút szimpátián alapult a dolog, de a legőszintébb kijelentés volt. Minden kisiskolás barátom Kawasakit akart. Volt és van a Kawákban valami, ami rabul ejt függetlenül a korodtól. Onnantól kezdve nekem mondhatta bárki hogy csörög-zörög, vagy hogy nincs rendesen összerakva, nem adtam a véleményére. Nekem a többi motor csak gép, a Kawa több. Ez az elkötelezettség :)

Egy NDK csodán vagyis Simsonon tanultam az első métereket még jóval a jogsi előtt, forgalomtól elzárt területen. Később aztán megvettem az első saját kismotoromat, egy Derbi GPR 50 R-t. Ezen csiszolgattam tovább a tudást egészen 2009 végéig, amikor is egy hirtelen ötlettől vezérelve az év utolsó nagymotoros tanfolyamára jelentkeztem. Kibundáztam, hogy még novemberben levizsgázhassam és ne kelljen tavaszig várni.

Aztán eljött 2010 eleje. Ekkor már hónapok óta a hirdetéseket bújtam, sokat szinte kívülről ismertem. Eljött az ideje a konkrét vizitnek még mielőtt a téli álmot alvó árak megindulnak felfelé. Az első vas egy régi túrásabb motor, egy Suzuki GSX 750 F volt. Semmi nem tetszett benne, de legalább nem volt drága. Szerencsére hamar lebeszéltem magamat róla.

A második mocit amit megnéztem azonnal megvettem volna, ha akkor abban a percben nálam van a pénz rá és nem a bankszámlámon. Ugye kitaláltátok, hogy Kawasaki volt méghozzá egy ZX9R. Kicsit leharcolt volt, de dorombolt és megbízhatónak tűnt. A tesztúton olyat tapasztaltam, amit a motoros suli GS500-asain soha: csőlátást bármekkora gázadásra. Igen, most gondoljátok azt hogy a hülyegyerek még nem hallott a fokozatosságról, és nem kellene rögtön 140 lóerővel viccelni. Na de nagy motorral is lehet lassan menni, de erről majd később...

Még aznap utánanéztem a neten és megtaláltam az eladó profilját egy külföldi motoros oldalon ahol kiderült, hogy a Ninja egy koszos-poros fészerszerű tákolmányban lett csavarról-csavarra összerakva. Ez kizáró tényező lett, bár nagyon akartam. Aztán egy kollégám mutatott egy 1994-es ZXR750-et, nagyon jó állapotút, de külföldi papírost.

Na most egy sima átírás bonyodalmai is az őrületbe tudnak kergetni, képzelhetitek mennyire nem akartam belebonyolódni a teljes ügyintézésbe. Addig macerált, míg végül csak elmentünk megnézni, és ott akkor március elején, a fagyos 2 fokban már éreztem, hogy itt lesz valami. Ami aznap később történt az igazi hálivúdi befejezés, nagy csavarral. Úgy folytatódott a nap, hogy beröffentettük a ZXR-t. Ment is vagy 2-3 henger. Kollégával nagy összenézés, baljós sóhajtás de az eladó szavahihető rendes embernek tünt, így nem volt olyan hihetetlen hogy a hosszú állás miatt van ez így.

Kollégám ment egy tesztkört, amivel életre lehelte az összes hengert, majd következtem én. Kavarogtak a fejemben a dolgok, hogy otthagytam a ZX9-est és most egy 120 lóerős gépet próbálok ki ami visszalépés... de hát hülye vagy ember? A 120 ló is bőven sok. Majd miután kezdett a kedvem is visszabillenni normális felé a hirtelen ambivalens érzések után, már a nyeregben pózoltam. Innentől járt át az érzés amit minden motoros szerintem átélt már: ahogy remeg a láb, a torokban dobog a szív, izzad a tenyér még a fagyos 2 fokban is. Nos az első métereken sikerült eloszlatni azt a tévhitet, hogy "csak" 120 ló és visszalépés a ZX9-hez képest, ugyanis úgy indult meg, mintha sosem akarna megállni, végre gurulhat egyet a hosszú állás után. Még a lábujjaimmal is kapaszkodnom kellett... és visszatérve a fokozatosságra igazatok volt. Lehet nagymotorral is lassan menni de nehéz, nagyon nehéz és a nem túl sok nagymotoros tapasztalat, a vadidegen motor amivel csak ismerkedsz, a márciusi 2 fok és az öt éves kopott, vágott slick gumik a hülyegyerekkel összehoztak egy perecet. A probléma nem a sebesség volt, mert nem száguldottam hanem az hogy állóra fékeztem az első kereket, ami a fűrészporos úton azonnal ki is csúszott. Ez a fék nem olyan volt amivel eddig dolgom volt. Pár fordulat után pattantam is fel és futottam a motor után. Esküszöm jobban fájt összekarmolva látni a Ninját, mint a horzsolások. Amikor visszaértem vele nem értettem miért kérdezgetik jól vagyok-e. Mi bajom lenne? Szarul éreztem magam, hogy összekarcoltam. Nem is érdekelt, hogy nekem mim fájt. Később amikor mindenki megnyugodott megbeszéltük, hogy kell a motor. Nem a sérülés miatt, a javítást kifizettem volna, hanem mert ez "a motor". Nem tiszteltem, nem figyeltem, drága de jó lecke volt. Hazafelé széthorzsolt ruhában, vérző térddel, az arcomon nagy mosollyal és mérhetetlen boldogsággal ültem a kocsiban.

Azóta persze új a fényezés és teljes összhangban gurulgatunk.

HHála az új gumiknak és talán annak, hogy fokozatosan kezdtem kiismerni és maximálisan tisztelni a Ninját szinte vigyáz rám. Néhány rázós szitu szerencsés kimeneteléért inkább a technika volt felelős sem mint én.

Tavaly egy alkalommal volt szerencsém kimenni a Lime Partyra, ahol csak tovább erősödött bennem a büszkeség, hogy zöldvérű vagyok. Hatalmas összetartó család a mienk, csak legközelebb lehetne több hely a kezdő szekcióban mert csak a haladóba tudtam regisztrálni. Őszintén szólva félve gurultam a pályára, sőt a boxutca előtt percekig álltam azon tűnődve, hogy mit keresek én itt. Aztán a vágy erősebb volt, besoroltam és örömmel láttam, hogy más első bálozók is vannak rajtam kívül. Bízva a motorban, a pályában és a "testvérekben" bátorságomon felül sikerült teljesítenem. A kanyarokban csak óvatosan közlekedtem, de az egyenesekben nem hagytam magam csak úgy leelőzni, sőt a féktávokat is olyan agresszióval vettem, hogy magam is meglepődtem. Ez volt az első olyan teszt ahol kitolhattam a határaimat és megtapasztalhattam, hogy a motorban jóval több van mint amit be merek vállalni. A legemlékezetesebb a célegyenes ahol a kezdeti ívtől végig mint a marha húztam a gázt és a mellettem motorozóval együtt elborult aggyal repesztettünk az egyenes vége felé azon izgulva, hogy melyikünk fog előbb fékezni, majd amikor megláttam, hogy elkezd a vége lejteni a "basszus már itt a kanyar" gondolatnál felpréselődtek a golyóim a tankra, na az egy életre szóló élmény volt. 20 perc alatt elértem azt, hogy amikor legurultunk a pályáról mindenem fájt de nem érdekelt, megint csak vigyorogtam és boldog voltam.

Széles utat!

zermeister"

Ha tetszett az élménybeszámoló nyomj egy Tetszik-et és oszd meg barátaiddal is.
Ha kedvet kaptál írd meg (blog@kawasaki.hu) a saját Kawás élményedet és már is a Tied egy 25%-os kedvezményt adó Kawasaki Szerviz Kártya.