Kawasakis Játékunkra érkezett Norcsi írása, egy emlékezetes Kawás élményéről.

"Sziasztok,
Varga Norbert vagyok. Élek a Kawasaki által kínált lehetőséggel és megosztom veletek miként került hozzám a terep színű ER-6n még 2009ben. Tudjátok a "festegetős verseny" győztese. Még az írás elején szeretném leszögezni, hogy NEM a díj bezsebelése ismételten a célom. Persze akinek tetszik ne fogja vissza magát és értékelje az írásom.

Erre a versenyre egy tűzoltó kollégám hívta fel a figyelmemet még 2009. február elején. Először csak " jó poénnak" gondoltam. Próbálgattam különböző színeket a motorra illeszteni, végül egy sablon mintánál maradtam. Ez a terep minta tetszett nekem legjobban. Passzolt a motorhoz és el is játszottam a gondolattal "mi lenne ha..."

A szavazatokkal az elején nem törődtem. Közösségi oldalakon, az ismerőseim segítségével gyűjtöttem a szavazatokat. 2 hét után azt vettem észre, hogy ezzel érdemes lenne komolyabban foglalkozni. A szavazatok egyre jobban gyűltek és közeledtem az élbolyhoz. Nagyon sokat küzdöttem az első helyért. Se éjjelem se nappalom nem volt (két munkahely mellett) Utólag visszagondolva megérte...de nem tudom még egyszer végigcsinálnám- e? Nagyon sokat köszönhetek barátnőmnek Szandinak, és húgomnak Nikinek! Ha éppen nekem nem volt lehetőségem e-mail-eket küldeni akkor ők megtették helyettem.

A versenyt a 2. helyen fejeztem be április 17- én. Szomorú voltam mert sok meló volt az egész projektbe. Kaptam egy e-mailt, hogy valószínűleg (ha tudom magam igazolni és Hollandiában is elfogadják a szavazatokat) én nyertem a versenyt. Gondolhatjátok milyen boldog voltam. Személyigazolványom már fényképeztem is és küldtem a megadott címre. Minden gördülékenyen ment. Végül nem derült ki pontosan miért lettem 2.ból 1.? Ölembe pottyant a motor.

Az ünnepélyes motor átadásra a székesfehérvári Ivanics Kawasaki márkakereskedésben került sor május 22- én. Nagyon vártam ezt a napot, szerintem nem is aludtam előtte. Először csak egy vörös lepellel letakarva láttam motort. Erős késztetést éreztem, hogy meg kell néznem mi van alatt. Végül azért ezt nem tettem meg. Kivártam türelmesen a megfelelő időt, úgyis az enyém lesz.

Az első találkozás mikor megláttam... nem jutottam szóhoz. Nem is tudtam semmi értelmeset mondani az újságíróknak. De ezt szerintem megértették. Nem minden nap nyer az ember egy motort. Főleg nem olyat amilyen színűt ő szeretne. Az átadás után bográcsgulyásra is megvendégeltek minket. Közbe Végh Tomi tartott stunt bemutatót ami nekem nagyon tetszett. Én meg alig vártam, hogy az első kilométereket megtehessem a motorommal...

Azóta eltelt közel 2 év. 15000 nél valamivel több km. van a motorban. Bármerre megyek megnézik, megcsodálják a motort.

Fényképezik, kérdezgetik, ki, hol, hogyan fényezte... és leesik az álluk ha elmesélem a sztorit. "Úgy nyertem!" Ilyenkor természetesen gratulálnak és velem együtt örülnek a sikernek. Minden mindenben ebben a helyzetben is vannak irigyek. De nélkülük nem lenne kerek egész a történet. Én erre csak azt szoktam válaszolni. "Ugyan annyi ideje volt mindenkinek a szavazatok gyűjtésére, mint nekem. Csak élni kellett volna a lehetőséggel."

Ezúton szeretném megragadni az alkalmat és ismételten köszönetet nyilvánítani mindenkinek aki hozzájárult egy vagy akár több szavazattal is a sikerhez. KÖSZÖNÖM!!!
üdv.: Norbi"

Ha tetszett az élménybeszámoló nyomj egy Tetszik-et és oszd meg barátaiddal is.
Ha kedvet kaptál írd meg (blog@kawasaki.hu) a saját Kawás élményedet és már is a Tied egy 25%-os kedvezményt adó Kawasaki Szerviz Kártya.

Kawasakis Játékunkra érkezett Miklós írása, egy emlékezetes Kawás élményéről.

"Kedves Motorostársak!
Kedves Mindenki!

A megszólítás azért szól elsősorban a motoros „állatfajnak”, mert történetemet leginkább ők fogják érteni, értékelni, és számukra lesz tanulságos. Azonban mindenki másnak is köszönöm, ha végigolvassa az írásomat, remélem nem érzi majd senki elvesztegetett időnek. Vágjunk hát bele:

Történt 2010. augusztus 30-án, egy hétfői napon, hogy a kedvenc együttesem, akiknek fanatikus rajongója vagyok, a U2, hazánkhoz viszonylag közel koncertezett: Bécsben. Mivel egyedül mentem itthonról, Debrecenből, és másnap kíméletlenül munkába kellett mennem, gondoltam, összekötöm a kellemest a kellemessel, és a koncertlátogatást egy motorostúrával társítom. Amúgy is fontos volt, hogy ne kelljen igazodnom senkihez/semmihez, a koncert után rögtön haza akartam jönni, szállásom nem volt, és még Bécsben is el kellett mennem ide-oda, jegyátvétel-átadás céljából... És jobb közlekedést el sem tudnék képzelni a motornál. Így hát felpattantam a kis fekete Kawasaki Ninja 250R típusú csodagépemre, amit nemrég vettem és járattam be, és nekivágtam eddigi leghosszabb utamnak.

Volt azonban némi nehezítő körülmény is. Egyrészt iszonyú fárasztó hét állt mögöttem, és hát az indulás napja előtt a nagy izgalomtól meg szinte egyáltalán nem aludtam. Másrészt a motorral együtt rendeltem ugye motoros ruhát is, de az még nem érkezett meg, így aztán a nyári városi motorozásra használt kis farmerdzsekimben indultam útnak, a minimalista elvet követve (a koncerten nem akartam se télikabátban ugrálni 40°C-ban, se nagy hátizsákkal). Harmadrészt, már csak a könnyű széldzsekim miatt is reméltem, hogy nem fog esni az eső, vagy ha esik, legalább nem tartósan. Na, hát ez nem jött be.

Hamar megtapasztaltam, hogy miért is kell az a motorosruha: a széldzsekim ujja 130-nál olyan szinten verdeste a kezemet, hogy az először csak kellemetlen volt, aztán csípett, fájt, végül elkezdett zsibbadni. Ezek 130 km/h-nál kifejezetten nem előnyösek. Aztán persze elkezdett esni az eső, amiben villámgyorsan átáztam, ellenben annál lassabban száradtam, a kis kabátocskám meg minden szél- és vízállóságát elvesztette; hát ez sem volt kellemes. Nagyon nem. Szerencsére azért az eső nem esett egész úton, és mire Bécsbe értem, megszáradtam, és ismét egész komfortosan és feltüzelve éreztem magam. És még a sokat szidott magyar autópályák is felértékelődtek a szememben, miután a Bécsbe vezető szakaszon végig hullámvasutaztam. Én nem tudom, hogy csak a hatalmas teherforgalom gyűri így fel a nem túl minőségi utat, vagy az osztrákok direkt így tervezték, hogy off-road élményt nyújtsanak az arra tévedő motorosoknak... Mindenesetre megfogadtam, hogy többet nem szidom a magyar utakat. Ez a fogadalom amúgy mindig elhangzik akkor is, ha Romániában, netán Bulgáriában járok. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy ezekben az országokban az út sokszor csak jelzés értékű, avagy a kátyúk közt néha nyomokban aszfaltot is tartalmaznak. És hazaérve hogy örül az ember a magyar utaknak!

No de térjünk vissza a bécsi útra. A viszontagságok ellenére egész simán odaértem a helyszínre, és még a helyi közlekedés és tájékozódás is kimondottan jól ment. És fel sem húztam magam a rendőrön, aki jól lehülyézett, hogy minek megyek oda motorral, nem látom, hogy zsákutca? Pedig csak gondoltam, megkérdem egy rendőrtől, merre is van a Schweizerhaus. Az iskolában mindig azt tanítják, hogy ha eltévedünk, menjünk oda egy rendőrhöz, aki majd kedvesen útbaigazít, nem? Hát ez nem volt kedves. Nesze neked nyugati kultúra vs magyar turista. Legalább angolul értett egy minimálisat.

Aztán megvolt a koncert, ami leírhatatlan, lélegzetelállító katarzis, mint minden U2 koncert, legalábbis egy U2 rajongó számára. Aki rajongó és volt koncerten, az tudja, miről beszélek, aki nem... hát ajánlom, hogy menjen el egy U2 koncertre! Azonban a neheze még csak most jön.

Szép nyári éjnek indult a hétfő este. Ez tartott egészen addig, amíg ki nem értem a városból, ahol a rohamosan hűlő időhöz nagyon csúnya, viharos esőzés társult. Az odaút alapján nem lepett meg, hogy a dzsekim megint hamar feladta a küzdelmet. Amikor átgurultam a határon, még azt a reményt dédelgettem magamban, hogy csak nem eshet egész Magyarországon, valahol biztos lesz legalább egy rövid szakasz, ami alatt valamelyest megszáradhatok. Hát vágyaim újfent nem teljesedtek be, Bécstől Debrecenig megállás nélkül zuhogott, esélyem sem volt, hogy legalább pár percre lerázzam magamról a vizet. A felhők bizonyára annyira meg akarták csodálni kedvenc motoromat, hogy egész hazáig követtek... Persze az éjszaka előrehaladtával a hőmérséklet is zuhanórepülésbe kezdett, így mire Pestre értem, és az első pihenőt tartottam, már eléggé szét voltam fagyva, ázva, és ehhez vegyük még hozzá a most már több napos nemalvást, és hogy nagyjából egy napja nem ettem, nem ittam. A koncerten meg persze jól kitomboltam magamból a maradék energiáimat is. Minimál költségvetést tervezvén a pesti benzinkúton sem vettem semmit, ellenben hosszasan időztem a mosdóban a forró levegős kézszárító alatt... Az legalább ingyen volt.

A kézszárítótól felbátorodva továbbindultam Debrecen felé. Útközben már többször megálltam, és bár már a vége felé legalább világosodott, a hajnal nem hozott enyhülést sem a hideget, sem az esőzést illetően. Ennek ellenére sikeresen eljutottam a Debrecen előtti utolsó pihenőhelyig az M35-ösön, ahol már alig bírtam leszállni a motorról, úgy ráfagytam, a testrészeimet szó szerint nem éreztem, és vastagabb volt a vízréteg rajtam, mint a ruha. Emellett teljesen kimerülten, leragadó szemekkel vánszorogtam be a benzinkút éttermébe, ahol aztán rájöttem, hogy se megszáradni nem fogok, se frissebb lenni, hacsak nem töltöm itt a napot, de hát azt meg nem tehettem, nemsokára kezdődött a munka. Így aztán némi hatástalan forró ital felhajtása után továbbindultam, az utolsó, rövid, hazavezető szakaszra.

És ekkor... Már láttam a debreceni lehajtót. Már terveztem a jól ismert hazavezető utat a városban. Már elképzeltem, milyen lesz hazaérni, átölelni a Kedvesemet, gyorsan bezabálni, és bezuhanni az ágyba, hogy nyerjek még egy kis alvást munka előtt. Ellenőriztem a műszereket, minden rendben volt, pont 130-cal mentem, nem léptem át a sebességhatárt. Nyugtáztam, hogy jön a tábla, itt kell lehajtanom. Előttem, mögöttem senki nincs az úton. Majd... nem tudom pontosan, mi történt. Kihagyott az agyam. Elaludtam a motoron 130-nál? Igen valószínű. Mindenesetre arra eszméltem, hogy a hátsó kerék megugrik, én próbálok korrigálni, aztán a következő pillanatban már a földön vagyok, és csúszok sebesen a hátamon, miközben tehetetlenül nézem, hogy a motorom megelőz, szintén az aszfalton csúszva. Próbáltam nem letenni semmimet, mert az alattam 130-cal suhanó aszfalt könyörtelenül köszörült le mindent, köztük a hátamon lévő 12 kilós rögzítőláncot, ami eltörhette volna a gerincemet, ha pont ráesek, ha pedig beleakad valamibe, akkor letépi a fejemet. Csak remélni tudtam, hogy megállok, mielőtt elfogy a hátvédőm, és az aszfalt a bőrömet, húsomat, csontjaimat kezdi el reszelni. Az összes védőfelszerelésem ugyanis egy sisakból, egy Kawasaki Forcefield hátvédőből és egy pár Kawasaki nyári kesztyűből állott.

Végül a végtelennek tűnő csúszás mégis véget ért. De szinte még meg sem álltam, már azzal a lendülettel ugrottam is fel, szaladtam a motoromhoz, és közben semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy „jaj ne, ez nem lehet igaz, ugye nem lett baja a motoromnak, ugye nem...?” Így utólag nevetségesnek tűnhet, hogy az első gondolatom a motorom épsége volt... Na meg hogy lehetségesnek tartottam egy olyan verziót, hogy felemelem a motort, és azt látom, hogy egy karcolás nélkül megúszta az esést. Komolyan reménykedtem ebben... Mielőtt odaértem a motorhoz, megállt mellettem egy autó, rögtön ki is ugrott 4 férfi belőle, és érdeklődtek, hogy jól vagyok-e, nem kell-e segítség, de biztos jól vagyok? Én meg picit bosszúsan küldtem el őket, magamban gondolva, hogy hát nem látják, hogy fontosabb dolgom is van, épp a motorom miatt aggódom, hagyjanak már békén... Fel sem fogtam, hogy 4 teljesen idegen ember az életemért aggódott és nagyon kedvesen segíteni akart. Így utólag is nagyon köszönöm nekik. Aztán végre odaértem, gyorsan talpra állítottam a motoromat, és szinte behunyt szemmel toltam le a leállósávba, ahol alaposabb vizsgálatnak akartam alávetni... De előtte nagy levegő, összeszorult szív és gyomor... Mintha az ítéletemet kellene elolvasnom, hogy kivégeznek vagy a felmentenek. Végre összeszedtem a lelkierőm, és elkezdtem nézegetni a motort. Ó! Létezik? Semmi baja... Legalábbis először talán azt akartam látni, amit szeretnék. Aztán fokozatosan felfedeztem a sérüléseket. Na ok, a jobb első idomon húzásnyomok. Túlélhető. De hé, hova tűnt az indexlámpám? Kerestem erősen az autópályán, már csak azért is, hogy ne hagyjak veszélyes törmeléket az úton, gondolva a többi motoros társamra. De nem találtam semmit, az indexlámpa és a tartócsonk egyszerűen elpárolgott, vagy inkább porrá őrlődött. A kormányvég is megkopott picit... Majd tekintetem a fékkarra tévedt: hűha! A végén a méretes acélgömb kb. 3/4-e eltűnt. Még a hátsó idom jobb oldalán vettem észre egy kis kopást... Na meg menet közben rájöttem, hogy a jobb visszapillantómból eltűnt az üveg. A lereszelt fékpedált és a kipufogón a húzásnyomokat csak jóval később, otthon vettem észre, a kipufogó és a kormánycsutka elgörbülését pedig csak a szervizben (bár a kormányon éreztem valami furcsát, csak nem tudtam, mi az).

A kárfelméréssel végezve és a lelki teherrel picit megbirkózva, hogy összetörtem ezt a csodát, megint nagy levegő... És beindítottam a motort. Első pöccre indult, és meglepődve tapasztaltam, hogy minden tökéletesen működik, még a bal oldali indexlámpák is. (Innen tudtam meg, hogy külön körön vannak a jobb és bal oldali indexek... Okos tervezés.) A hazaút ezek után már zökkenőmentes volt, és nagyon óvatos, főleg a jobb kanyar volt extra körültekintős a forgalomban, mert hát se visszapillantó, se index... És az egész hazaúton csak arra tudtam gondolni, jaj, hogy fogom ezt megmondani a Kedvesemnek...

A Kedvesem már a kapuban várt, és igen hamar észrevette a szétszakadt ruházatom és a motor sérüléseit... Én szégyenkezve és mosolyogva szálltam le emiatt... A jutalmam mégis egy hatalmas ölelés volt... Sosem felejtem el, csodálatos érzés, hogy van kihez hazajönnöm, és haza is jöttem. Akkor eszméltem rá a dolgok súlyára. A kárfelmérést magamon addig el sem végeztem, bezzeg a Kedvesem nagyon alapos volt, de semmi mást nem talált, mint egy elszakadt nadrágot, szétszakadt széldzsekit, és egy-egy 10 forintos nagyságú felületi horzsolást az egyik könyökömön és térdemen.

Képek:
1. A lereszelt gömb a fékkaron.
2. Sérült alkatrészek jelzik az esést: a fékkar, a fékpedál (több, mint a fele eltűnt, még volt két cella a rácsban, amiből csak kettő látható), és az elgörbült jobb kormánycsutka (egészségesen a parketta vonalát kellene követnie).
3. Az összes sérülés a hátvédőn. Alul, ahol kilógott a kabát alól van ez a minimális horzsolás, egyébként tökéletes védelmet nyújtott, és szerencsére a kabát ment szét helyette. Nagyon elégedett vagyok vele.

Összességében véve, amellett, hogy harcművész múltam miatt ügyesen esek, nagy szerencsém is volt, mert:
- egyenes szakaszon estem, és nem is csúsztam le a pályáról, végig az úton csúsztunk, a motorom is, meg én is, a motor nem fordult át, és nem vágódtunk akadályba (bár váltottam csúszás közben egy sávot, indexelés nélkül),
- egy szuper megbízható motorom volt, ami nagyon jóindulatú, és nem is sérült meg nagyon, esés után is hazavitt,
- nem volt forgalom,
- a hosszantartó esőzés miatt egy vastag vízrétegen csúsztunk, valószínűleg ezért is úsztuk meg a motor is, én is csupán ennyi sérüléssel,
- jó minőségű védőfelszerelésem volt (ha kevés is), így pl. a hátamon még egy kék folt sem volt, hiába csapódtam az aszfaltnak 130-cal meg egy hatalmas lánccal a hátamon
- van egy csodálatos Kedvesem, aki mindenben támogat, és ezek után sem tilt le a motorról.

A történethez hozzátartozik, hogy azon a hajnalon otthon már nem tudtam aludni, így nemsokára ismét összeszedtem szakadozott cuccaimat és kimentem a motorhoz, hogy csak azért is visszamegyek, és végigmotorozok azon a szakaszon, ha kibírtam 1000 km-t, nehogy már az utolsó szakasz fogjon ki rajtam, megmutatom én annak az aszfaltnak, hogy végig tudok menni rajta esés nélkül... Aztán végül a Kedvesem lebeszélt róla, és aznap reggel már csak a munkába mentem, oda is gyalog.

A legtöbben talán nem egy balesetet választanak a legszebb motoros élményük leírásaként. Hogy nekem miért ez a legszebb?
Mert mégis lenyomtam több, mint ezer kilométert a motoromon. Ez alatt, az eséssel együtt, olyan bizalom alakult ki köztem és a motor között, ami hihetetlen, és csak a motorosok érthetik meg. Mert olyan élmény volt motorozni, amit semmilyen más közlekedési forma nem nyújthat. Mert eljutottam életem egyik legjobb koncertjére ilyen módon. Mert túléltem egy esést 130 km/h-val, és ezt sajnos nagyon sokan nem mondhatják el magukról. Újjászülettem. És végül, de elsősorban, mert van egy tökéletes Kedvesem, aki mindenben mellettem áll, aki ilyen őrülten is szeret, és akinél jobb társat el sem lehetne képzelni, és ez az esés is megerősítette a kapcsolatunkat. Úgyhogy már alig várjuk, hogy kitavaszodjon, megyünk is egyből a Kékesre, a motoros emlékműhöz, ahol gyújtunk egy mécsest ismeretlen motoros társaim lelkeiért, mert bizonyára akkor ők is vigyáztak rám, hogy még ne kerüljek közéjük.

Tanulság: ha útnak indulunk, mindenképp legyen egy jó motorunk, megfelelő (védő)öltözetünk és egy szerető Kedvesünk!"

Ha tetszett az élménybeszámoló nyomj egy Tetszik-et és oszd meg barátaiddal is.
Ha kedvet kaptál írd meg (blog@kawasaki.hu) a saját Kawás élményedet és már is a Tied egy 25%-os kedvezményt adó Kawasaki Szerviz Kártya.

Kawasakis Játékunkra érkezett Ákos írása, egy emlékezetes Kawás élményéről.

"Hát én nem egy konkrét történettel rukkolnék elő,hanem hogy lettem Kawás.Nos jó pár motor elfogyasztása után,amik 2üteműek voltak,a végén egy rgv250 gammával jött pár év kihagyás.

Ha tetszett az élménybeszámoló nyomj egy Tetszik-et és oszd meg barátaiddal is.
Ha kedvet kaptál írd meg (blog@kawasaki.hu) a saját Kawás élményedet és már is a Tied egy 25%-os kedvezményt adó Kawasaki Szerviz Kártya.

Kawasakis Játékunkra érkezett Lajos írása, egy emlékezetes Kawás élményéről.

Nem is tudom hol kezdjem talán a legelején! Hogyan is lettem Kawasaki tulaj?Illetve hogy lettem motoros? Motoros? Igen az mert előtte max biciklivel nyomultam :)

Egy nagyon jó barátom Suzuki GSX-R 750-es gépével vitt el el körre ami után eldöntöttem hogy nekem is kell egy motor! Azt a szabadságérzetet nem lehet leírni ami ott hirtelen megragadott! :) Törtem a fejem hogy milyen motor is legyen az első! Elkezdtem nézegetni a különböző hirdetéseket a különböző típusú és évjáratú motorokat... Közben sikeresen letettem a jogsit is nagymotorból! :)

Itt jöttek az első "gondok" mivel mindenkitől csak az oltást kaptam ,hogy minek nekem motor ha még előtte nem is motoroztam, meg fogok halni rajta stb stb stb. Csak 1-2 barátom illetve kedves párom támogatott a motorvásárlásban!

Mindenféle képen sportmotort szerettem volna 2003-2004es évjáratból mert túl öreget sem szerettem volna a fiatalabb motorokra meg nem volt pénzem! R6,636,gsxr 600!Ezek közül keresgettem amikor is az egyik hirdetést megláttam! Szerelem volt az első látásra! Kawasaki zx-6r 2003-2004-es évjáratú makulátlan gyári állapotban 24.000km-rel! Elmentünk megnézni és rá 3 hétre már a garázsban is állt!

A történet apropója hogy 2009-ben ünnepelte a Ninja sorozat a 25 éves évfordulóját és én is amikor aláírtam az adásvételit azon a napon töltöttem be a 25. életévem :) Elég szép szülinapi ajándékot sikerült vennem magamnak! Jön a kérdés ,hogy kezdő gépnek érdemes venni 636-ot?! Én azon az állásponton voltam hogy nagy ívben tettem azokra akik jöttek itt a rutintalansággal meg ehhez hasonló dolgokkal! Az én döntésem az én életem! A rutintalanságtól én is tartottam de meglepően "gyorsan" belejöttem! De azért még van mit fejlődnöm még a jövőben is!A jó ember is holtáig tanul!

Kérdezik az ismerősük ,barátok hogy miért is jó motorozni?! Sajnos ezt nem tudom elmondani mert ezt érezni kell! Sajnos nekem is sokszor megfordult bennem hogy mi az a plusz amit a motorozás ad? Amíg valaki nem ült motoron nem is tudja és nem is fogja megtudni! Nekem hatalmas szabadságérzetet és teret ad amikor egyedül motorozok! Teljesen más dimenzióba vagyok! Leírhatatlan! :)

Sajnos 2009-ben a motorvétel után már elég rossz idő volt így motorozásra nem is volt lehetőségem! :( 2010 tavaszától viszont belevágtam életem legnagyobb kihívásába!Fejemben kavarogtak a helyszínek hova is kellene elgurulnom mert mindent látni szeretnék..mindent... Volt itt Kunmadaras,városi csapatás és túrák sokasága!A motorszerelés rejtelmeibe is belekóstoltam és folyamatosan lesem a haverokat ha valamit barkácsolnak a gépeken!

2010 nyarán eljött aminek el kellett jönnie!Történt ugyanis hogy tavaly júniusban a Mátrába voltam a barátokkal...Yoshi,Dani,Tejes meg még jó páran! ...és az egyik kanyarban besokaltam! Ez betudható a rutintalanságomnak és kész! Ezen nem is akadtam fent!

Az a bizonyos kanyar! Nagy szerencsém volt hogy fél méter dzsindzsába raktam le a gépet és szinte karc nélkül mindenki megúszta az esetet! ;) A legnagyobb esztétikai hiba a képen látható!

Természetesen első dolgom volt itt helyben felkeresni egy műanyaghegesztőt aki "visszarakja" nekem a kis darabot ami letört! Találtam is embert a melóra a cuccot levittem de direkt mondtam neki hogy ha lehetséges ne csiszoljon semmit inkább látszódjon a heg mert az nem lett volna annyira zavaró... Kemény 1 hónap után elmentem a cuccért és amikor megláttam majdnem sírva fakadtam... Ocsmány és igénytelen munkát végzett!

Mivel ahogy Csabi barátom mondja a gyári cuccoknál nem létezik jobb így én sem szerettem volna újrafesteni de most ilyen kókányolás után mit mondjon az ember?! Mivel csak a fejidomot nem szerettem volna újrafényezni mert "lehetetlen" küldetésnek tűnt hogy a 7 éves gyári festést visszaadjuk és harmóniába legyen a motor régi fényezésével így eldöntöttem hogy akkor telibe lesz fényezve az egész egy kis átalakítással megfűszerezve!

Napokig ,hetekig nézegettem illetve kutattam a netet valami igényes és egyedi fényezés után hogy valami úton mégis elinduljak! Első tervem az volt hogy full gyöngyház fehér színű lesz de erről lemondtam több dolog miatt is! Pár nappal később egy másik fórumon ismerkedtem meg egy virtualtuningban nagyon jártas fiatal sráccal és megkértem hogy varázsoljon már valami ultra ütős fényezést a bringára!

Ahogy kész lett a virtuális motorom azon kellett gondolkozom hogy ki az a személy aki megtudja nekem valósítani ezt az egészet! Ismét csak egy másik fórumon találtam rá Pepére akinek a neve azért ismerősen csenghet 1-2 tagnak! Igen ő az aki Freon PRD Kawasakiját is fényezte! 1 héten belül már szépen becsomagolva várták az idomok hogy új életre keljenek! Rengeteg meló és rengeteg munkaóra van a motorba. Habár nem szerettem volna ennyit áldozni rá azt hiszem amikor ránézek kárpótól mindenért!

Ez az én történetem a saját Kawasakimmal kapcsolatban! Remélem mindenkinek sikerült szereznem, mint új motoros pár kellemes percet!"

Ha tetszett az élménybeszámoló nyomj egy Tetszik-et és oszd meg barátaiddal is.
Ha kedvet kaptál írd meg (blog@kawasaki.hu) a saját Kawás élményedet és már is a Tied egy 25%-os kedvezményt adó Kawasaki Szerviz Kártya.

Kawasakis Játékunkra érkezett Zermeister írása, egy emlékezetes Kawás élményéről.

"A ZéXeR

- talán tanulságos -

Teljesen tipikusan kezdődött az én történetem is. Amióta az eszemet tudom imádom a guruló, benzint égető dolgokat, legyen az 4 kerekű vagy 2. Anno az autókkal kezdtem az adrenalin szintem fokozását, és utólag belegondolva ritka szerencsés vagyok, hogy úton a 26 felé már a harmadik autómat koptatom. Igen, ezt az utolsót már csak koptatom és semmi őrültséget nem teszek vele, amit az első két - természetesen sport - kocsimmal tettem.

Csak az utóbbi pár évben adódott lehetőségem arra, hogy áldozhassak némi pénzmagot a másik hobbimnak, a motorozásnak. Nem feltétlenül a "szabadság érzése" vagy más magasztos dolgok vettek rá erre, mindössze a menés szeretete, hogy mindegy hova csak guruljunk. Mindehhez persze adott volt a kocsi is, de az a dolog, hogy egy motor irányítása ha nem is nehezebb, de több felelősséggel jár, technikásabbnak és összeszedettebbnek kell lenni és izomerő is szükséges hozzá, ez mind-mind izgalmasabbá vagy ha úgy tetszik egy kellemes kihívássá tette az utat. Sokkal inkább közelebb érzed magad a vashoz, sokkal inkább Te irányítasz, mintha szervót tekergetnél a légkondis kagylóülésben. Azt majd télen, amikor a kétkerekűek pihennek.

Még motoron sem ültem életemben, amikor 8 évesen a ranglista élére szavaztuk a Kawasakit mint a "legjobb motort" a barátokkal. Mivel ilyen korban az ember még semmit nem ért a témához, abszolút szimpátián alapult a dolog, de a legőszintébb kijelentés volt. Minden kisiskolás barátom Kawasakit akart. Volt és van a Kawákban valami, ami rabul ejt függetlenül a korodtól. Onnantól kezdve nekem mondhatta bárki hogy csörög-zörög, vagy hogy nincs rendesen összerakva, nem adtam a véleményére. Nekem a többi motor csak gép, a Kawa több. Ez az elkötelezettség :)

Egy NDK csodán vagyis Simsonon tanultam az első métereket még jóval a jogsi előtt, forgalomtól elzárt területen. Később aztán megvettem az első saját kismotoromat, egy Derbi GPR 50 R-t. Ezen csiszolgattam tovább a tudást egészen 2009 végéig, amikor is egy hirtelen ötlettől vezérelve az év utolsó nagymotoros tanfolyamára jelentkeztem. Kibundáztam, hogy még novemberben levizsgázhassam és ne kelljen tavaszig várni.

Aztán eljött 2010 eleje. Ekkor már hónapok óta a hirdetéseket bújtam, sokat szinte kívülről ismertem. Eljött az ideje a konkrét vizitnek még mielőtt a téli álmot alvó árak megindulnak felfelé. Az első vas egy régi túrásabb motor, egy Suzuki GSX 750 F volt. Semmi nem tetszett benne, de legalább nem volt drága. Szerencsére hamar lebeszéltem magamat róla.

A második mocit amit megnéztem azonnal megvettem volna, ha akkor abban a percben nálam van a pénz rá és nem a bankszámlámon. Ugye kitaláltátok, hogy Kawasaki volt méghozzá egy ZX9R. Kicsit leharcolt volt, de dorombolt és megbízhatónak tűnt. A tesztúton olyat tapasztaltam, amit a motoros suli GS500-asain soha: csőlátást bármekkora gázadásra. Igen, most gondoljátok azt hogy a hülyegyerek még nem hallott a fokozatosságról, és nem kellene rögtön 140 lóerővel viccelni. Na de nagy motorral is lehet lassan menni, de erről majd később...

Még aznap utánanéztem a neten és megtaláltam az eladó profilját egy külföldi motoros oldalon ahol kiderült, hogy a Ninja egy koszos-poros fészerszerű tákolmányban lett csavarról-csavarra összerakva. Ez kizáró tényező lett, bár nagyon akartam. Aztán egy kollégám mutatott egy 1994-es ZXR750-et, nagyon jó állapotút, de külföldi papírost.

Na most egy sima átírás bonyodalmai is az őrületbe tudnak kergetni, képzelhetitek mennyire nem akartam belebonyolódni a teljes ügyintézésbe. Addig macerált, míg végül csak elmentünk megnézni, és ott akkor március elején, a fagyos 2 fokban már éreztem, hogy itt lesz valami. Ami aznap később történt az igazi hálivúdi befejezés, nagy csavarral. Úgy folytatódott a nap, hogy beröffentettük a ZXR-t. Ment is vagy 2-3 henger. Kollégával nagy összenézés, baljós sóhajtás de az eladó szavahihető rendes embernek tünt, így nem volt olyan hihetetlen hogy a hosszú állás miatt van ez így.

Kollégám ment egy tesztkört, amivel életre lehelte az összes hengert, majd következtem én. Kavarogtak a fejemben a dolgok, hogy otthagytam a ZX9-est és most egy 120 lóerős gépet próbálok ki ami visszalépés... de hát hülye vagy ember? A 120 ló is bőven sok. Majd miután kezdett a kedvem is visszabillenni normális felé a hirtelen ambivalens érzések után, már a nyeregben pózoltam. Innentől járt át az érzés amit minden motoros szerintem átélt már: ahogy remeg a láb, a torokban dobog a szív, izzad a tenyér még a fagyos 2 fokban is. Nos az első métereken sikerült eloszlatni azt a tévhitet, hogy "csak" 120 ló és visszalépés a ZX9-hez képest, ugyanis úgy indult meg, mintha sosem akarna megállni, végre gurulhat egyet a hosszú állás után. Még a lábujjaimmal is kapaszkodnom kellett... és visszatérve a fokozatosságra igazatok volt. Lehet nagymotorral is lassan menni de nehéz, nagyon nehéz és a nem túl sok nagymotoros tapasztalat, a vadidegen motor amivel csak ismerkedsz, a márciusi 2 fok és az öt éves kopott, vágott slick gumik a hülyegyerekkel összehoztak egy perecet. A probléma nem a sebesség volt, mert nem száguldottam hanem az hogy állóra fékeztem az első kereket, ami a fűrészporos úton azonnal ki is csúszott. Ez a fék nem olyan volt amivel eddig dolgom volt. Pár fordulat után pattantam is fel és futottam a motor után. Esküszöm jobban fájt összekarmolva látni a Ninját, mint a horzsolások. Amikor visszaértem vele nem értettem miért kérdezgetik jól vagyok-e. Mi bajom lenne? Szarul éreztem magam, hogy összekarcoltam. Nem is érdekelt, hogy nekem mim fájt. Később amikor mindenki megnyugodott megbeszéltük, hogy kell a motor. Nem a sérülés miatt, a javítást kifizettem volna, hanem mert ez "a motor". Nem tiszteltem, nem figyeltem, drága de jó lecke volt. Hazafelé széthorzsolt ruhában, vérző térddel, az arcomon nagy mosollyal és mérhetetlen boldogsággal ültem a kocsiban.

Azóta persze új a fényezés és teljes összhangban gurulgatunk.

HHála az új gumiknak és talán annak, hogy fokozatosan kezdtem kiismerni és maximálisan tisztelni a Ninját szinte vigyáz rám. Néhány rázós szitu szerencsés kimeneteléért inkább a technika volt felelős sem mint én.

Tavaly egy alkalommal volt szerencsém kimenni a Lime Partyra, ahol csak tovább erősödött bennem a büszkeség, hogy zöldvérű vagyok. Hatalmas összetartó család a mienk, csak legközelebb lehetne több hely a kezdő szekcióban mert csak a haladóba tudtam regisztrálni. Őszintén szólva félve gurultam a pályára, sőt a boxutca előtt percekig álltam azon tűnődve, hogy mit keresek én itt. Aztán a vágy erősebb volt, besoroltam és örömmel láttam, hogy más első bálozók is vannak rajtam kívül. Bízva a motorban, a pályában és a "testvérekben" bátorságomon felül sikerült teljesítenem. A kanyarokban csak óvatosan közlekedtem, de az egyenesekben nem hagytam magam csak úgy leelőzni, sőt a féktávokat is olyan agresszióval vettem, hogy magam is meglepődtem. Ez volt az első olyan teszt ahol kitolhattam a határaimat és megtapasztalhattam, hogy a motorban jóval több van mint amit be merek vállalni. A legemlékezetesebb a célegyenes ahol a kezdeti ívtől végig mint a marha húztam a gázt és a mellettem motorozóval együtt elborult aggyal repesztettünk az egyenes vége felé azon izgulva, hogy melyikünk fog előbb fékezni, majd amikor megláttam, hogy elkezd a vége lejteni a "basszus már itt a kanyar" gondolatnál felpréselődtek a golyóim a tankra, na az egy életre szóló élmény volt. 20 perc alatt elértem azt, hogy amikor legurultunk a pályáról mindenem fájt de nem érdekelt, megint csak vigyorogtam és boldog voltam.

Széles utat!

zermeister"

Ha tetszett az élménybeszámoló nyomj egy Tetszik-et és oszd meg barátaiddal is.
Ha kedvet kaptál írd meg (blog@kawasaki.hu) a saját Kawás élményedet és már is a Tied egy 25%-os kedvezményt adó Kawasaki Szerviz Kártya.