Beszélgetés Steven Frossard-dal

2010.07.22. 14:20 | kawasaki.hu

A két héttel ezelőtt első GP győzelmét megszerző Frossard bizakodva vág bele élete utolsó 5 MX2-es versenyének. A francia versenyző ugyanis ebben a hónapban betöltötte a 23-at, így jövőre már egy osztállyal feljebb az MX1-ben fog indulni. Alább a vele készült interjút olvashatjátok.



K: Steven, az 50. futamig kellett várnod az első GP győzelmedhez. Hogy élted meg a pillanatot?
V: "Már régóta vártam ezt a pillanatot, de nem jött korábban. Ebben az idényben több lehetőséget is elszalasztottam, például Portugáliában, amikor a kormányom eltört az időmérő edzésen, vagy Spanyolországban, amikor a második verseny rajtja után ütköztem. De tudtam, éreztem, hogy meg tudom csinálni, és soha nem adtam fel. Nagy pillanat volt számomra és a CLS csapat számára is, akik azóta támogatnak amióta elkezdtem a GP-ben menni. Tudom, hogy néhány versenyző, mint Roczen vagy Herlings nem várt ennyit az első GP győzelmére, de akárcsak Christophe Pourcel ezek a srácok fenomenálisak, és ez már egy másik történet!"
 
Volt egy kis szüneted, hogy megünnepelhesd ezt a győzelmet?
"Valójában csak a csapat tagjaival mentünk el egy étterembe Svédországban, hiszen utána nekem egyből következett a French Elite forduló, így nem volt sok időm az ünneplésre, pihenésre. Néhány napot otthon töltöttem, de már visszajöttem Hollandiába hogy a következő GP futamra készüljek. Most második vagyok a tabellán Roczen-nel holtversenyben és van még esélyem a bajnokság megnyerésére is."
 
Hogy érzed magad?
"Fizikailag még sosem voltam ennyire felkészült, a svédországi versenyen egyáltalán nem voltam fáradt. A múlt tél óta Willy Linden-nel dolgozom együtt és ő megmondta, hogy nyáron leszek a legjobb formában. Igaza lett és ezért nagyon hálás vagyok neki. Mentálisan is jó formában vagyok, a szezon kezdete óta mondom, hogy képes vagyok a leggyorsabbakkal együtt menni és ezt most be is bizonyítottam. Svédországban az első futamot - már mielőtt Roczen kiállt  - ellenőrzésem alatt tartottam, tudtam, hogy ő most a határain versenyez és hogy nem fog tudni megelőzni. A második versenyben más volt a szitu, akkor a végső győzelemre koncentráltam, ezért hagytam, hogy megelőzzön, nem volt rá szükség, hogy nagyobb kockázatot vállaljak."
 
Az utolsó három GP futamot mindig az első négyben fejezted be, úgy látszik erősebb vagy, mint a szezon kezdetekor?
"A múltban soha nem voltak jó eredményeim az első futamokon, így ebben az évben az volt a célom, hogy biztonságosan versenyezzek, és értékes pontokat szerezzek már a szezon elején. Az idén minden versenyemet befejeztem, tavaly 11-szer kiestem, és ez nem megengedhető, ha bajnok akarsz lenni.
A szezon elején a motort át kellett alakítani a VB előírásainak és ez sok időt elvett, a Pro Circuit Kawasaki merőben más motor, mint a korábbi gépem, ezt is meg kellett szoknom. Hét közben nem a GP motoron gyakorlunk, de a tesztmotor is most már nagyon hasonló."
 
Két homokos verseny lesz a következő öt futamban, hogyan készülsz fel ezekre?
"Kees Van Der Vennel edzek a homokban, ahogy tettem ezt télen is. Több héten keresztül csináltuk és néha nagyon kemény volt, de készen állok rá, hogy mindent meg tegyek az utolsó MX2-es futamokon. Kees-től sokat tanultam, és figyeltem Jeffrey Herlingset is. Valkenswaardben (a 3 futamon Hollandiában) a dobogóra állhattam (3. lett) és ez nagy jutalma volt a munkánknak. Sokat segít az a tény is, hogy egy nagyon jó, erős motorom van. Homokban nagyon nagy szükséged van egy erőteljes motorra, ahhoz hogy versenyképes legyél."
 
Vezeted a francia Elite sorozat is, hogy is van ez?
"Ez a sorozat nem a fő célkitűzésem; én a GP-re koncentrálok és nem akarok bármilyen kockázatot vállalni azzal, hogy francia Elite-ben versenyezünk. Két futamot ki is hagytam, mert nagyon sok versenyünk lett volna egymás után, de volt egy győzelmem Iffendiben és így vezetem a bajnokságot az utolsó futam előtt, ami a Cseh és a Brazil GP futam között lesz. Valójában ez egy jó lehetőség volt arra, hogy a szezon elején többet versenyezhessek, valamint, hogy megszokjam az új motort és a csapat is összerázódjon."

Utolsó szezonod az MX2-ben, készen állsz a váltásra?
"Pillanatnyilag én csak az MX2-re koncentrálok, most ez a legfontosabb a számomra. Biztos vagyok abban, hogy az MX1 nagy kihívás lesz. Tavaly már mentem ebben az osztályban egy versenyt a Nemzetek Viadalán, mindenki tudja, hogy mire vagyok képes ebben az osztályban, még ha nem is gyakoroltam annyit a 450-sel. Nem lesz hátrányom a méretem vagy a súlyom, és szeretem azt a motort. Változás, hogy új csapatom lesz. A CLS-szel 2007 óta dolgozom együtt, olyanok számomra, mint a második családom, viszont ők az MX2-re koncentrálnak, ezért váltanom kell. Boldog vagyok, hogy sikerült nekik GP győzelmet szereznem Svédországban és remélem, hogy a hátra lévő versenyeken is sikeresen szereplünk együtt."

Képek Steven Frossard-ról a Kawasaki Indafotó oldalán

Kérdésed, észrevételed, véleményed van a blogról vagy a Kawasakiról? Kommentezz vagy írd meg:

blog@kawasaki.hu

ZX Kupa 3. forduló (versenyzői beszámoló)

2010.07.12. 16:16 | kawasaki.hu

Július 11-én vasárnap tartottuk a Kawasaki ZX Kupa idei 3. fordulóját a Hungaroringen, amire 16 Ninjás nevezett. Az 5 darab Kawa box teljesen megtelt, és a jó időnek köszönhetően többeket családjuk is elkísért, így nagyon kellemes hangulatban telt az egész nap.

Minden Ninja tulajdonosnak ajánlom, hogy próbálja ki magát a ZX Kupában. Ha nem tudod hogy kezd el, keress meg minket, segítünk az elindulásban. A mostani rajtrácson is volt teljesen széria gép.

A szurkolóknak pedig nem győzőm hangsúlyozni, hogy milyen jó érzés ilyenkor a boxban lenni. Hallgatni a versenyzők beszámolóit, nézni egymás ugratásait vagy, amint versenytől független segítik egymást tanáccsal, szerszámmal, fékbetéttel, vagy csak nézni a rajongó és büszke családtagokat. Volt, akinek a barátnője adta a szerencse puszit, volt akinek a lánya indíthatta a motort. Felemelő.

A versenyt pedig ismét Dósa Tibi (ddt500) beszámolója alapján izgulhatjuk végig. Jó szórakozást!

"ZX Kupa - 3. futam

A mai napon az volt a terv, hogy megyek 2:03-at. Ugye régóta írom, hogy nem tudok dönteni. Valóban nem tudtam, mert ma sikerült. Régóta fundálkoztam, hogy vajh a gyors balosba miért tudok dönteni a visszafordítókban meg miért nem? Volt egy ötletem, hogy nem jól ülök a motoron.

Na, szóval sikerült még később kiérnem a ringre, mint a múltkor, de szerencsére átszervezték a regisztrációt így pikk-pakk végeztem. Jani még tegnap mondta, hogy a szabadedzésen 2:04-et kell mennem. Felmentem és elkezdtem kísérletezni.
A második körben ért a megvilágosodás. A visszafordítókban, ahogy elveszem a gázt teljesen előreesek a tank mellé és annyira beterhelem a motor elejét, hogy emiatt nem tudok fordulni. Hátul tartottam magam a gázelvételnél és a motor dőlt, mint a krumplis zsák. Azonnal térdeltem MINDEN HOL!

Első mért köröm rögtön 2:07, második 2:05. Lejöttem inni (a karom egyből bedurrant) ott a Hadnagy Józsi (a speaker) megtalált. Dorka mondja 2:05 és harmadik vagyok. Na mondom ez szép nap lesz. Visszamentem még egy körre. Fájt a karom, a fékem elfogyott így nem erőltettem. Éreztem, hogy minden kanyarban szép nagyokat döntök, és úgy nagyjából kijön minden. 2:02.7. második hely az edzésen. A célrarában a race chrono szerint +13km/h tettem rá a keddi 2:05,7-es körömhöz képest. 79 vs 92.

Mindenki gratulált, szóval fa**a volt. Persze volt bennem egy olyan érzés, hogy: Vazze! Ezzel küzdöttem ennyit? Akkor ott úgy gondoltam, hogy ha nem csinálok semmi extrát akkor a finomítással nyerek még 1mp. Megjött a Jani kicserélte a fékbetéteimet. (A régire jobban illett már a fékhártya elnevezés). Fogott a fékem addig is csak már nagyon bejött a fékkar és nem volt megnyugtató.

Délben volt az időmérőnk és iszonyat meleg volt. Árnyékban 33 fok, az aszfalt hőmérséklete 58°C! Sajnos az időmérőn nem működött az RC (elnyomkodtam). Az első mért körömben majdnem zakóztam egyet. A lejtős féktávon rámartam a fékre és az új fékbetétek nagyon fogtak. Visszaengedtem, majd megint behúztam. Közben megérkezett a 3-as kanyar és nemtom vagy az eleje indult meg vagy a hátulja de nagyon nagyot csúszott a motor. Ki is mentem a bukótérbe.(2:11.764) Kövi köröm 2:03.3 volt. Lejöttem informálódni meg guminyomást mérni. Balageeval azt sütöttük ki, hogy ezt a 6680-as gumit 1,4-re engedjük üzemi hőfokon hátha nem fog csúszkálni. Nem csúszkált. Mondták mi a köröm, na mondom még két kör és elég. 2:03.440, 2:02.242.

Elégedett voltam és nem is fáradtam ki úgy mint, az első menetben. Nézem a lapot, hogy mi a helyzet hát a harmadik rajtkockába voltam jó. A negyedik helyezett Hahn Peti 2:02.4-et ment de 600-sal. Az első 1000-es 2:01.0-át ment a harmadik meg 2:05-öt szóval egy nagy lyukban voltam. Úgy voltam vele, hogy menjünk végig oszt javítsunk még a köridőn. A dobogó szinte biztos volt.

Na, a verseny előtt betoltam 3 MagneB6-ot meg egy fél zacskó szőlőcukrot és ittam rá a vizet mint egy teve. Még a rajtrácson is vedeltem. A felvezető kör végén majdnem elcsaptam a Kis Vikit. Pont a célrará előtt kezdett el gumit melegíteni én meg mentem rendesen. Hát nem tettem volna be a kezem a két motor közé. (Még egyszer is bocs).

Jött a rajt. Azért imádkoztam, hogy az első két ember menjen el. Ne kelljen amiatt izgulnom, hogy az 1:59-es Kurta elcsap-e a 2-es kanyar féktávján. Nem mondhatnám, hogy jól kaptam el a rajtot, de utána ment a moci, ahogy kell szóval másodiknak érkeztem a féktávra. Úgy voltam, hogy ahol az első fékez, én még ráteszek 10m-t. Na majdnem bele is szálltam hátulról. Szerencsére kisodródott én meg belassultam, így a Kurta pont befért. Próbáltam ragadni rájuk, de sajnos megint elkezdtem hibázgatni így hamar leszakadtam. Mögöttem volt 2db 600-as a Hahn meg a Crazyjoe. A lejtős féktávon majdnem rögtön elszálltam. Már bennem volt, hogy kieresztem a motort, de aztán elfordultam. Túl rövid féktávot akartam venni, ami még ment is volna, de olyan gyorsan raktam kettesbe hogy csikorgott a hátsó kerék és össze-vissza dobálta a seggét. Asszem a második kör végén a célrará előtt bejött mellém a Hahn Peti és én hagytam. A célegyenesben sem vettem vissza, mert bíztam benne, hogy behúz egy jobb köridőbe. A mansellbe sikerült úgy bemenni, hogy becsuktam a jobb szememet, hogy ne lássam mennyire van közel a külső rázókő. Szerintem max.10 centire volt és a térdem végig karcolt. Fostam, mint állat. A következő körben sikerült elfékeznem a cél végét. Akkor láttam, hogy a Crazy ott van mögöttem. Na összekaptam magam és végül is az 5-8 köröm egész jó volt. Úgy a hatodik körtől már úgy elkészültem az erőmmel, hogy a sikán utáni balosba bevágódtam, de már alig bírtam áttenni a jobbosba a motort. Ettől függetlenül a hetedik körben futottam meg a legjobb körömet, ami 2:01.823 lett. Utána még egy 02,9 és végem is volt. A célrarában 150 km/h-nál beváltottam a negyediket olyan fáradt voltam. Nem volt erőm kapaszkodni. (Rendesen 220 km/h-nál szoktam). Utolsó két köröm 2:04-es lett. A motor fa**án működött a gumi nem csúszott különösebben. Valszeg ezzel a gumival megyek a következő versenyre is. Végül is a kilencedik körig a Peti mögött voltam 1-2mp-re lemaradva, de nem voltam támadó helyzetbe.

Szóval negyedik lettem összesítésben, az ezresek között meg a második. Az előző futamon 45mp kaptam az elsőtől, ma meg csak 16-ot.
Asszem, amióta pályázom még nem voltam ilyen elégedett. (ddt500)"

Gratulálunk a versenyzőknek!

A következő futam 2010. augusztus 13-án, pénteken lesz a Hungaroringen.

  

Kérdésed, észrevételed, véleményed van a blogról vagy a Kawasakiról? Kommentezz vagy írd meg: blog@kawasaki.hu

Ninja ZX-10R teszt - 2010.07.07-08 - Suzuka

2010.07.07. 09:00 | kawasaki.hu

Hölgyeim és Uraim a TESZT elkezdődött!

És ezzel együtt egy monstre blog bejegyzés is. Ugyanis itt a blogon a lassan-lassan csöpögtetett híreket, képeket felhasználva megpróbáljuk folyamatosan nyomon követni az eseményeket. Vagyis most egy 2 napig folyamatosan változó blog bejegyzést láthattok infókkal, képekkel. Érdemes visszanézni gyakran, de a közösségi oldalakon egyből jelezzük, ha újabb infó került fel az oldalra. És ami a lényeg a Cover It Live panel alján Te is hozzá szólhatsz, megoszthatsz, kérdezhetsz!

Tegnap pedig már láthattuk az első stúdió felvételeket is. Ma pedig tényleg megnyílt a Kawasaki box ajtaja és elindult a tesztelés. (a képek minőségért bocs).

 

(Bevallom ez egy próba, ezért előre is elnézést ha vmi akadozik)

1400GTR ikonok

2010.07.02. 16:24 | kawasaki.hu

A napokban került fel a sportmotor.hu weboldalára a 2010-es új Kawasaki 1400GTR tesztvideója. Az új GTR a Kawasaki zászlóshajója, benne összegződik a Kawasaki motorkerékpár gyártásának tudása, ezért érdemes egy kicsit közelebbről is szemügyre vennünk a masinát. Ránézve egyből feltünhet, hogy tele van rövidítésekkel és ezekhez kapcsolódó ikonokkal. Bejegyzésünkben most ezeket mutatjuk be.

 

K-ACT ABS (Kawasaki Advanced Coactive-braking Technology) - Kettős fékezést elősegítő technológia (K-ACT), automatikus blokkolásgátló rendszerrel (ABS)

A K-ACT rendszer a fékerő optimális elosztását segíti elő az első és hátsó fékek között, a jármű stabilitása érdekében. Az első fék karjának behúzásakor a jobb és bal oldali féknyergek és a hátsó fék lépnek működésbe. A hátsó fék pedáljának lenyomásakor a hátsó fék és a jobb első féknyereg lép működésbe. A rendszer a fékerőt optimálisan kiegyensúlyozza a fékezés erejének és a jármű sebességének megfelelően.
Az ABS-t arra fejlesztették ki, hogy megakadályozza a kerekek blokkolását, mikor az egyenesen haladó járművet fékezik. Az ABS a tapadás figyelembe vételével úgy adagolja a fékerőt, hogy megakadályozza a kerék blokkolását és ezáltal lassítás közben stabil kormányozhatóságot biztosít.

 


 KTRC (KAWASAKI TRACTION CONTROL) - Kipörgésgátló rendszer
A KTRC a Kawasaki első kipörgésgátló rendszere, amit közúti használatra tervezték. A KTRC figyeli a kerék kipörgését és szükség esetén automatikusan szabályozza a motor teljesítményét.



Fuel Economy Assistance Mode - Üzemanyag takarékos mód

Az üzemanyag takarékos mód bekapcsolásával a motor befecskendezése egy szegényebb térképre vált át, mely a fogyasztást tartja szem előtt a teljesítménnyel szemben.



Economical Riding Indicator - Takarékos üzemeltetés kijelző

Mikor a vezető üzemanyag takarékosan vezeti a motort, a kijelzőn megjelenik a takarékos üzemeltetés kijelző. A takarékos üzemeltetés kijelző figyelése segíthet csökkenteni a fogyasztást.

 


Tyre Pressure Monitoring System (TPMS) – Guminyomás érzékelő rendszer

A gumi légnyomás érzékelők lehetővé teszik a motoros számára a guminyomás figyelését menetközben. Figyelmeztető rendszer jelenik meg, amikor a nyomás 220 kPa alá csökken.

 


KIPASS (Kawasaki’s Intelligent Proximity Activation Start System) – Kulcsnélküli indító rendszer

A KIPASS lehetővé teszi a motor főkapcsolójának távolból való aktiválását. A vezető kényelme mellett fokozza a biztonságot, hogy immobilájzer funkcióval is ellátták a gyújtásrendszert.

 

1400GTR bemutató videó

Kérdésed, észrevételed, véleményed van a blogról vagy a Kawasakiról? Kommentezz vagy írd meg: blog@kawasaki.hu

Next Ninja

2010.06.22. 14:00 | kawasaki.hu

Ta-da-da-dam! Hölgyeim és Uraim az új NINJA!

Hát itt van végre. A Kawasaki Ninja modellek következő generációja megérkezett!

Bár - mint általában - most sem vitték túlzásba az infót, de az első képből és a nagyon rövid videóból azért jó néhány dolgot megtudhatunk.

- Ez egy versenymotor vázlata, vagyis nagy valószínűséggel a 2011-es WSBK versenymotor fog így kinézni.

- Teljesen új fejlesztés.

  • új blokk,
  • új váz,
  • új felfüggesztés
  • és brutálisan új design.

Ahogyan az idén a Z1000-nél is teljesen az alapoktól kezdték a tervezést, az új Ninja ZX-10R is szinte csak a nevében mutat majd hasonlóságot a korábbi modellekhez. A tervezés kulcsszava - Győztes - pedig egyértelművé teszi a Kawasaki célját.

Hát ennyi az első infó, de rajta vagyunk a témán és amint lesznek újabb morzsák, közreadjuk. De ha elsők között akarsz értesülni a legfrissebb hírekről lépj be a közösségi klubjainkba, vagy kövess minket a Twitteren.

 

Kérdésed, észrevételed, véleményed van a blogról vagy a Kawasakiról? Kommentezz vagy írd meg: blog@kawasaki.hu

KX 2012!

Kawasaki a Facebookon

Kawasaki a Twitteren

Friss topikok

Címkék

2011 (33) élmény (22) energy (2) er 6n design verseny (17) esti motorozás (4) expo és börze (6) facebook (20) felmérés (2) film (14) girl (2) hírek (1) interjú (1) játék (26) kawa (16) kawasaki (89) khi (3) kimi (1) kx (9) lime party (5) modellek (18) monster (2) múzeum (5) mx (9) nasa (1) nextninja (6) ninja (21) räikkönen (1) ruházat (1) social media (27) superbike (8) szupersport (4) teszt (1) tom sykes (2) tudtad? (14) újdonság (2) vermuelen (1) versenysport (19) villopoto (2) wsbk (17) z (5) z1000sx (1) z750 (1) z750r (1) zx 10r (10) zx 6r (3) zx kupa (9) zzr (4) Címkefelhő
süti beállítások módosítása